Egészségügyi készletgazdálkodási intézet

Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet 10.1. BESZÁMOLÓ, A H1N1 VÍRUS MEGJELENÉSÉT
KÖVETŐEN KIALAKULT PANDÉMIÁS HELYZETRE VALÓ
MAGYARORSZÁGI FELKÉSZÜLÉSSEL KAPCSOLATOS EKI
TEVÉKENYSÉGRŐL
Az EKI a járványmegelőzéssel kapcsolatos feladatait egyrészt az alaptevékenységéből eredően, másrészt a 2009. év közepén megkapott vállalkozási tevékenységének keretében látta el.
Ennek tükrében három jelentős – hosszabb időintervallumot felölelő – tevékenység és egy projektfeladat főbb eseményeiről és a megtett intézkedésekről számolunk be a következőkben: 1. Antivirális szer beszerzése
A Kormány május 6-i ülésén hozott döntését követően az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet kapott feladatot a pandémiás helyzet magyarországi megelőzésével kapcsolatos antivirális szer beszerzésére.
Az 1075/2009.(V.20.) Korm. határozat alapján a feladat végrehajtására az EKI részére 232,8 millió Ft költségvetési tartalék átcsoportosítását rendelte el a Kormány.
• Mivel a beszerzendő alapanyag becsült értéke meghaladta az UNIO-s értékhatárt, így közbeszerzési eljárás lebonyolítása vált szükségessé.
Miután az ügylet lebonyolítása magas fokú nemzetbiztonsági minősítés alá esett, és a helyzet a beszerzés végrehajtásának sürgősségét indokolta, így a hagyományos közbeszerzési eljárás nem jöhetett szóba. A 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 29.§ (1) bekezdése által biztosított törvényi lehetőség alapján az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága 2009. május 13-án megtartott rendkívüli ülésén a közbeszerzési eljárás alóli felmentést megadta.
• A meghozott felmentést követően a 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 14.§. (3) bekezdése alapján a rendelet 62.§.a-nak megfelelő eljárás lebonyolítását azonnal megkezdtük. A több fordulós tárgyalásos eljárás során a Roche Magyarország Kft. és az EKI kölcsönös és előnyös szállítási feltételekben állapodott meg, így az eljárás eredményes lett.
• A szerződést a Roche Magyarország Kft-vel 2009. szeptember 4-én aláírtuk.
• A 98 kg Oseltamivir phosphate alapanyag, valamint a kért 2x10 g termékminta 2009. október 9-én raktárunkba beszállításra került, és jelenleg is ott tároljuk.
• Mivel az EKI tárolja az előző időszakokban az OTH által beszerzett valamennyi Oseltamivir phosphate készletet, így ebből a mennyiségből két alkalommal a H1N1 influenzajárvány speciális betegei részére felhasználandó mennyiségeket 2009. november 5-én 6 kg alapanyagot 3440 db 100ml-es folyadéküveget kupakkal, valamint 2009. december 19-én ugyancsak 6 kg alapanyagot, de 8.428 db folyadéküveget és 9.000 db kupakot adtunk ki az OTH kistérségi ANTSZ-ei részére.
Fenti tételekből 2010. április 13-án az OTH az alábbi mennyiségű – fel nem használt, de lakossági közvetlen forgalmazásra előkészített – összeállítást (egységcsomagot) és segédanyagokat szállíttatta vissza raktárunkba: 3340 db cseppentős kupak (kis üveghez), • Pénzügyi elszámolás
- Roche Magyarország Kft. 902139 sz. számla alapján Bevétel: - Költségvetési támogatás mely összeg (a 20% ÁFA különbözet) a Megállapodásban foglaltak szerint az elszámolás elfogadása után került részünkre átutalásra.
A közbeszerzési eljárás lefolytatásáért 1.665.625,- Ft – szerződés szerinti – bonyolítási díjat fizettünk ki saját költségvetésünk terhére.
llami Egészségügyi T
artalékkészlet feltöltése
Kormánydöntést követően az egészségügyi miniszter az új influenza vírus megjelenése által kialakult helyzetre tekintettel – az ország felkészültségének emelése érdekében – a 2009. április 30-i keltezésű utasításában elrendelte az állami egészségügyi tartalékkészlet azonnali feltöltését nyolc termékcsoportban, a következők szerint: „….Az új humán influenza vírus megjelenése által kialakult helyzetre tekintettel, az influenza pandémiára való felkészülés folytatása, az ország felkészültségének emelése érdekében elrendelem az alábbi egészségügyi tartalékkészletek azonnali beszerzését.
1.000.000 db (ebből 500-500 ezer db 2 ml-es és 5 ml-es) 2.500 doboz (doxiciklin hatóanyagú, 200 db/doboz) 10.000 doboz (amoxicillin és enzim-inhibitor hatóanyagú, A tartalékkészlet-feltöltés várható értéke 78 millió Ft, melyet kérem - a hatályos közbeszerzési eljárási rend figyelembe vételével - az intézet rendelkezésére álló jelenlegi likvid forrásaiból beszerezni szíveskedjenek….” A beszerzés várható nagysága és a sürgősség miatt még aznap – 2009. április 30-án – felkértük az OKFON Zrt.-t a közbeszerzési eljárás lebonyolítására.
Több fordulós megbeszéléseken került megvitatásra a rendkívüli sürgősség tényének Kbt. szerint is elfogadható dokumentálhatósága, illetve az ajánlattételi feltételek meghatározása. Mivel a szokásos mértéktől jelentősen eltérő mennyiségek beszerzését kellett eszközölni de a felhasználás üteme, időpontja előre ismeretlen volt, így felmerült, hogy az ajánlattevőktől a művi-tárolás technikájának alkalmazását követeljük meg. Ez alapján a beszerzést csak egy tételben célszerű lebonyolítani. Problémaként merült fel, hogy az EKI-re a Kbt. Központosított közbeszerzési előírásait kell elsősorban alkalmazni, de a rendkívüli helyzetre tekintettel, a törvényesség betartása mellett, a Kbt. 125.§ (2) bek. c. pontja szerinti eljárás alkalmazását láttuk kivitelezhető lehetőségnek.
Mivel az eljárás alatt is biztosítani kívántuk az esetlegesen felmerülő igények kielégítését, így 2009. április 30-án ajánlatot kértünk az Euromedic Trading Kft-től a beszerzendő készlet-szortiment átmeneti kölcsönadására és művi tárolásban való tartására.
A személyes megbeszélés során cég vezetői tájékoztatták intézetünket, hogy ekkora mennyiség nincs raktáron a termékekből, így ezt nem tudják vállalni. Felmerült kisebb mennyiség beszerzésének ajánlata, de ez sértené a közbeszerzési törvény előírásait. A minisztérium által meghatározott készlet-szortiment műszaki paramétereinek és mennyiségi struktúrájának többszöri és hosszas szakfőosztályi egyeztetését követően 2009. május 20-án elkészült a tender szakmai meghatározása (Műszaki specifikáció), melyet átadtunk az OKFON Zrt-nek. A közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó Ajánlati Felhívás és Ajánlati Dokumentáció 2009. május 27-én készült el. Ugyan ezen a napon az eddig felmerült problémákat összefoglalva levelet írtunk az Egészségügyi Miniszternek, kérve az abban feltett csomóponti kérdésekre való válaszok részünkre történő megküldését.
Feltett kérdéseinkre a válasz 2009. június 10-én érkezett meg.
Ezt követően 2009. június 12-én elindította az OKFON Zrt az ajánlati felhívást három meghatározó egészségügyi szállító (Hungaropharma Zrt., BIOGAL-TEVA Zrt. és az Euromedic Pharma Zrt.) részére, illetve a a Kbt. 132. §-ban foglaltaknak eleget téve a sürgősséget indokló levelet a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság felé. A Döntőbizottság kifogást nem emelt az eljárással szemben.
Felhívásunkra csak az Euromedic Pharma Zrt. nyújtott be jelentkezést.
Mivel tárgyalásos eljárásról volt szó, így a tárgyalásra 2009. június 25-én az EKI-ben került sor, ahol a kiírás valamennyi pontjára megnyugtató választ kaptunk, de a nagy mennyiségek és a sürgős szállítási határidő miatt néhány termékből a lejárati határidő viszonylag rövidségét kellett elfogadnunk. Minőségmegóvó cserét a szállító cég ugyanezen okoknál fogva nem vállalt.
Az eredményhirdetés és szerződéskötés ezt követően került sorra.
A megrendelt termékeket a Szállító több részletben, de legkésőbb 2009. augusztus 26-ig beszállította a kijelölt raktárbázisunkra.
Pénzügyi elszámolás
Kiadás:
PH 09048380 Augmentin duó filmtabletta 200 doboz PH 09048779 Infúziós szerelék 10.200 db 2 ml EH fecskendő 75.000 db5 ml EH fecskendő 18.000 db21 G1 ½ EH injekcióstű 189.800 db25 G1 EH injekcióstű 229.700 dbSzájmaszk 26.000 db PH 09051161 Augmentin duó filmtabletta 9.800 doboz Doxyprotect 50.000 doboz Infúziós szerelék 39.800 dbPanalgorin tabletta 2.500 doboz 2 ml EH fecskendő 875.000 db5 ml EH fecskendő 32.000 db21 G1 ½ EH injekcióstű 60.200 db25 G1 EH injekcióstű 286.300 dbSzájmaszk 258.150 db PH 09053608 25 G1 EH injekcióstű 234.000 db Bevétel: A kiadással megegyező fedezetet a felügyeleti szervünk átutalással biztosította.
A közbeszerzési eljárás lefolytatásáért 1.260.000,- Ft – szerződés szerinti – bonyolítási díjat fizettünk ki saját költségvetésünk terhére.
3. Megelőző egységcsomagok összeállítása
Az influenza pandámiára való felkészülés keretében Intézetünknek a légikikötők és nemzetközi hajókikötők személyzetének védelmére „Megelőző egységcsomag”-okat kellett összeállítania. • Az összeállított és raktárra készletezett csomagok száma: 6 • A védőfelszerelés egységcsomag (10 napra elégséges) tartalma és értéke: • Az összeállításból – az BRFK szervezésével – végül is csak egy egység került kiadásra • Pénzügyi elszámolás
A felmerült költségekre (1 készlet értéke) külön minisztériumi támogatást nem kaptunk, arra az EKI 2009. évi költségvetése nyújtott fedezetet.
4. A H1N1 elleni oltóanyag beszerzésében és terítésében való részvétel.

A Kormány a 1140/2009.(VIII.26.) Korm. határozatában hozott döntést a H1N1 influenza világjárvány elleni hazai oltóanyag biztosításáról.
• Az oltóanyag beszerzésére közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül – az Egészségügyi Minisztérium, mint megrendelő, az Omninvest Kft., mint szolgáltató, és az EKI, mint eljáró szervezet által 2009. augusztus 27-én aláírt és a 2005. évi Gazdaságmozgósítási Szerződésre épülő, jelen Gazdaságmozgósítási Szerződés 3. pontja alapján – került sor.
• A térítésmentes célú Fluval P oltóanyagból az első szállítmány a gyártótól a pilisvörösvári gyógyszerraktárunkba 2009. augusztus 31-én érkezett meg.
• 2009. szeptember 10-én a pandémiás és a térítésmentes szezonális oltóanyag logisztikájával kapcsolatos egészségügyi miniszteri elvárások (minisztériumban készült lebonyolítási ütemterv) alapján az OTH-val közösen lefektettük az együttműködés alapelveit: a) A H1N1 vírus elleni Fluval P és a szezonális vírus elleni Fluval A-B oltóanyag tárolása, hűtése és a kiszállításra való előkészítése az EKI feladata.
b) Az oltóanyagok terítése a regionális szervezetekhez, illetve az oltó orvosokhoz c) Az oltóanyag fizikális kiszállítását a Fluval A-B oltóanyag esetében az Omninvest Kft, a FluvalP oltóanyag esetében az OTH saját szállítóeszközeivel végzi.
d) Az oltóanyagok felszabadítása várhatóan szeptember végére megtörténik. A dokumentumok rendelkezésre állásáról az OTH írásban értesíti az EKI-t, hogy a szállításra fel lehessen készülni.
e) Az OTH a kiszállítás megkezdése előtt legalább 24 órával az EKI rendelkezésére bocsátja a részletes szállítási tervet.
• 2009. szeptember közepén – a Fluval P oltóanyagot gyártó Omninvest Kft. szóbeli tájékoztatása alapján – nyilvánvalóvá vált, hogy a térítésmentes oltóanyag mennyiség (4 millió adag) legyártását követően szándékozik csak a térítésköteles kört gyártani, illetve szállítani.
Mivel megítélésünk szerint így a párhuzamos (térítésmentes és térítéses) oltóanyag ellátottság biztosítására csak igen későn lesz lehetőség, ezért 2009. szeptember 23-án javasoltuk a felügyeleti szervnek annak megfontolását, hogy az Omninvest Kft. által térítésmentes célra betárolt oltóanyag terhére – első körben és átmenetileg – háromszázezer (300.000) adag vakcinának a térítéses körbe való vonását engedélyezze. Ezzel lehetővé vált volna, hogy a lakosság egyidejűleg férhessen hozzá a kormány által ígért térítéses és térítésmentes anyaghoz. • Ugyancsak jeleztük a minisztérium felé, hogy az Omninvest Kft. – szóbeli vezetői közlése szerint – a térítésköteles oltóanyagból egyszeres kiszerelést gyártani nem vállal. Az információ szerint a térítésesként megrendelendő oltóanyag adagszámra vonatkozó teljes mennyiségű betegtájékoztató anyagot ugyan tud adni, de a 20-as gyűjtőcsomagolás megbontását követő egyszeres patikai kiszereléshez szükséges csomagolóanyagot nem kívánja biztosítani.
• A minisztérium vezetése 2009. szeptember 16-án kelt felhívásában kérte olyan nagykereskedelmi ár kialakítására vonatkozó javaslat megtételét az EKI részéről, amely tartalmazza a védőoltás beadásáért a háziorvosok számára biztosítandó díjazás mértékét is.
Ezt követően azonnal – a minisztériumi elvárások és a maximált patikai fogyasztói ár figyelembevételével, több variációban – árkalkulációt készítettünk, melyet jóváhagyásra felterjesztettünk a felügyeleti szerv részére.
2009. október 08-án kelt miniszteri levélben kaptuk meg a kiválasztott és a számlázásnál alkalmazandó ár jóváhagyásáról szóló értesítést.
Ugyanezen levél engedélyezte a nagykereskedelmi tevékenység folytatása során felmerülő költségeink átmenetileg költségvetési forrásból való finanszírozását is.
• 2009. szeptember 22-én kelt levélben rendelte el felügyeleti szerv, hogy a térítésmentesen biztosított Fluval P oltóanyag beszerzésével párhuzamosan a kijelölt gyártótól további 2 millió adag vakcinát szerezzen be az EKI. Egyúttal elrendelte az EKI számára a hatósági ár kihirdetését követően az értékesítés megszervezését.
• Ugyancsak 2009. szeptember 23–án jeleztük a felügyeleti szerv felé, hogy ismereteink szerint az EKI alapító okiratának módosítása folyamatban van olyan módon, hogy az EKI alaptevékenységei közé bekerül a gyógyszer nagykereskedelmi tevékenység. Addig viszont, amíg ez nem realizálódik, a feladatra csak rákészülni tudunk, a tevékenységet megkezdeni felhatalmazás hiányában nem tudjuk. • 2009. szeptember végén tárgyalásokat kezdeményeztünk a Magyar Gyógyszerészi Kamarával együttműködési megállapodás létrehozására. A kölcsönösen előnyösnek látszó szerződést 2009. október 2-án írtuk alá. Sajnálatos módon a Kamara nem a megállapodásnak megfelelően támogatta az oltóanyag terítését, médián keresztül támadta az EKI tevékenységét. A szerződésben vállalt – minisztérium által is jóváhagyott – 1 millió forintos támogatás teljes kifizetésétől elzárkóztunk, és az együttműködés arányának megfelelően 350 ezer Ft-ot utaltunk át.
• A fenntartó minisztérium 2009. október 5-i dátumozással adta ki az Intézetünk módosított Alapító Okiratát, melyben a gyógyszer nagykereskedelmi tevékenység vállalkozási tevékenység folytatásaként lett meghatározva.
Hosszú előkészítő munka és többszöri módosítást követően 2009. október 9-én aláírtuk – a 2009. augusztus 27-én éltbe lépett Gazdaságmozgósítási Szerződés felhatalmazása alapján – az Omninvest Kft-vel a térítéses oltóanyag szállítására vonatkozó Együttműködési Megállapodást, melyben – a minisztérium előírásainak megfelelően – maximum 2 millió adag vakcina szükség szerinti leszállítására, illetve megvásárlására vállaltak kötelezettséget a felek. Az Országos Gyógyszerészeti Intézettől 2009. október 15-én kaptuk meg a nagykereskedelmi tevékenység folytatásának bejelentését tudomásul vevő értesítést.
Mivel az EKI eddig vállalkozási formájú nagykereskedelmi tevékenységet nem folytatott, ezért természetszerűen forrása sem volt az induló készlet beszerzésére, így a tevékenység megkezdéséhez az Omninvest Kft-től 50.000 adag oltóanyagot halasztott fizetési konstrukcióban (kvázi bizományosi) vettünk át.
Az EKI végül 2009. október 21-én kezdte/kezdhette meg a patikai, illetve egészségügyi szolgáltatói igények kielégítését (kiszállítást) a térítéses Fluval P oltóanyagból.
• Mivel felméréseink alapján az országosan 2500 feletti gyógyszertár részéről napi és dobozonkénti (20 adag) szállítási igény merült fel, így a minél zökkenőmentesebb kiszolgálás érdekében – a kiszállításokba való bevonás lehetőségének megvizsgálása érdekében – már október elején elkezdtük a tárgyalásokat a gyógyszerpiac négy nagykereskedőjével (TEVA, HUNGAROPHARMA, Euromedic Pharma, Phoenix Pharma).
A többfordulós tárgyalásokat követően október második felére jött létre három gyógyszer nagykereskedővel a szerződés, amelyek pénzügyi és logisztikai feltételei – az EKI minden próbálkozása ellenére – csak egy esetben volt kedvező (Euromedic Pharma). A következő pontban bemutatott időközbeni minisztériumi döntés miatt végül is csak minimális feladatra vettünk igénybe két céget (TEVA, Euromedic Pharma). • A térítéses oltóanyaghoz való gyorsabb lakossági hozzájutás érdekében a felügyeleti szerv 2009. november 3-án úgy döntött, hogy a gyógyszertári kiszolgálás esetében is – az OTH közreműködésével – az ÁNTSZ kistérségi intézetei végezzék a terítést. Ugyanekkor született döntés a gyógyszertárakhoz való bizományosi készlet kihelyezéséről is.
Ennek megfelelően az OTH és az EKI együttműködése a következőképpen alakult:- A H1N1 vírus elleni térítéses Fluval P oltóanyag tárolása, hűtése és a kiszállításra való teljes előkészítése az EKI feladata.
- A oltóanyagok terítése a regionális szervezetekhez, illetve onnan a patikákba az OTH feladata, melyet részben saját, részben egyéb fuvareszközökkel old meg.
- A foglalkozás-egészségügyi szolgálatokat és egyéb egészségügyi ellátó szervezeteket továbbra is az EKI szolgálja ki (szállít).
• Folyamatosan részt vettünk az OTH által – heti két alkalommal – megtartott pandémiás videó-konferencián, ahol a sokszereplős együttműködés során felmerült problémák megoldására koncentráltak a résztvevők.
• 2009. november 4-én részt vettünk az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának zárt ülésén, ahol az influenzajárványhoz kötődő oltóanyag szállítások szerződéseinek áttekintésére és egyéb, a lakosság érdekében tett pandémia-ellenes intézkedések megvitatására került sor.
• 2009. november 11-én rendelkezett Miniszter úr az eddig titkosított térítésmentes oltóanyag szállítási szerződés 3. számú mellékletének nyilvánosságra hozásáról. Ezt követően a jogszabályokban előírt adatokat az EKI honlapjára feltettük.
• 2009. november 17-én született döntés az oltópontok beindításáról, melyek kiszolgálását szintén az OTH végezte.
Elkészítettük az eljárásrendet, az adminisztrációhoz szükséges nyomtatványokat, tájékoztatókat, melyeket a honlapunkon megjelentettünk. A rendeléshez szükséges nyomtatványokat az oltópontok számához igazítva, aláírva rendelkezésre bocsátottuk.
Az oltópontok működésüket 2009. november 20-án kezdték meg, melyhez szükséges készletfeltöltést a 2009. november 19-i oltóanyag kiadásnál realizáltuk.
Az oltópontok december 20-ig működtek, így az utolsó oltóanyag kiszállítás 2009. Ezt követően már csak az ANTSZ nemzetközi oltópontjain lehetett helyben beadott térítéses védőoltást igényelni.
• 2009. november 25-én – az Egészségi Minisztériumban 2009. november 24-én tartott megbeszélésen kapott feladat teljesítéseként – elemzéssel mutattuk be a térítéses célú oltóanyag terítésének addigi módszereit, illetve az esetlegesen bevonandó új szereplők részvételének technikai és pénzügyi hatásait.
Az elemzésben felvetett előnyök és hátrányok összevetése alapján a FLUVAL P oltóanyag terítését az alábbiak szerint javasoltuk módosítani: Térítésmentes célú oltóanyag terítését továbbra is az OTH végezze.
Térítéses célú oltóanyag esetében: - javasoljuk a patikai forgalmazás megszűntetését - a lakosság térítéses oltóanyaggal való ellátása a jövőben kizárólag az oltópontokon, közvetelen beadással történjan meg (Ausztriában alkalmazott módszerhez hasonlóan!).
- a munkáltatók által a munkavállalóik részére biztosított oltóanyag továbbra is a foglalkozás-egészségügyi szolgálaton keresztüli megrendeléssel közvetlenül az EKI általi kiszolgálással történjen.
A gyógyszertári forgalmazás módszere továbbra is megmaradt, melynek eredményeként a mai napig rendszeres vitánk van velük az általuk el nem adott oltóanyag EKI általi visszavételének igénye miatt.
• November végére már látszott, hogy a térítéses célra beszerezni tervezett 2 millió oltóanyag lehívására az alacsony érdeklődés miatt nem lesz szükség, és a térítésmentes oltóanyag sem fogy az elvárt ütemben. Ezért 2009. december 2-án kértünk Miniszter úrtól a térítésmentes célú készletből térítéses készletbe való 105 ezer adag vakcina átcsoportosítási lehetőségre vonatkozó engedélyt, amit megkaptunk.
• 2009. december közepe óta az influenzában megbetegedettek ellátását végző kórházak esetlegesen megnövekedő lélegeztetési feladatainak infrastruktúrája biztosítása érdekében felkészültünk, és folyamatosan (minden nap 24 órában) biztosítottuk a szükséges eszközök (pl.: lélegezető gép) átadásának lehetőségét. Eddig három kórház élt rövid ideig az igénybevétel lehetőségével.
• Mivel az influenzajárvány várt második hulláma szerencsére sokkal enyhébb volt, mint az első, így az OTH-val való egyeztetést követően április végén közös javaslatban fordultunk a Miniszter úrhoz, hogy az ÁNTSZ kistérségeinek raktáraiban még kint lévő térítéses célú oltóanyagot visszaminősíthessük térítésmentessé.
Az engedélyt megkaptuk és a visszaminősítést – az oltóanyag tárolási helyszínének változatlanul hagyása mellett – elvégeztük.
Pénzügyi elszámolás
Oltóanyag beszerzésből eredő fizetési kötelezettség: a) A térítésmentes célú Fluval P oltóanyag szállítói számláinak kifizetése Fizetési
Mennyiség
Fizetendő összeg
Átutalás
Számlaszám
határidő
Összesen
4 547 466 000
b) A térítéses célú Fluval P oltóanyag szállítói számláinak kiegyenlítése Mennyiség
Fizetendő összeg
Átutalás
Számlaszám Fizetési határidő
Összesen
710 963 400
A nagykereskedelmi ár kialakításánál a minisztérium által 400,-Ft/adag „oltási díj” került meghatározásra (mely egyenlő 2 db térítésmentes vakcina orvosok általi beadásának díjával) és az EKI általi befizetési kötelezettségként előírásra. Ezen kötelezettségünknek első alkalommal – a 2010. február 15-ig befolyt térítéses oltóanyag árából 227.184 eFt-nak az Egészségügyi Minisztérium számlájára történő átutalással – 2010. február 24-én eleget tettünk. Ezt követően még további 10.000 eFt-ot fizettünk be április végén.
Sajnálatos módon a gyógyszertárak az általuk megrendelt és megkapott Fluval P oltóanyag vételárát – a szerződésben rögzített 15 napos fizetési határidővel ellentétben – több héttel, sőt nagyon sok patika, illetve gyógyszertári társaság esetében hónapokkal később egyenlítik ki, így jelentősen megnőtt a vevőállományunk. Ennek kezelése újabb feladat elé állítja szakembergárdánkat, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy – ha a hasonló eseteket megelőzni nem is tudjuk, de – a kárenyhítés terén eredményt érjünk el. A kizárólag oltóanyagra vonatkozó kintlévőség helyzete 2010. április 30-án: EKI oltóanyag értékesítésből származó kintlévősége Ebből: - Fizetési határidőn belüli vevőállomány - Lejárt fizetési határidejű vevőállomány A rendkívüli helyzetre tekintettel a kintlévőség csökkentésére 2010. évben külön Eljárásrendet dolgoztunk ki.
A fizetési felszólításokat (2 alkalommal) folyamatosan küldjük ki és szükség esetén a követelések behajtására a Ptk. által biztosított intézkedéseket határidőben megtesszük. A fizetési meghagyások kibocsátása előtt ismételt írásos egyeztetést kísérlünk meg. A könyveinkben nyilvántartott kintlévőség behajtására tett intézkedések (az EKI általi kiszállításhoz kötődő szállítási költséggel együtt!) felszámolás alatt lévő gyógyszertár felszámoló biztosánál 1.138.830,- Ft - fizetési meghagyás kibocsátásra került 20.669.765,- Ft, - fizetési felszólítás kiküldésre került 15 581 692,- Ft A fentiekről részletesen (tételesen) a „9. Az intézet peres ügyeinek bemutatása” című fejezethez mellékelt 2 db táblázatban számolunk be.
Anyagunkhoz csatoljuk a Fluval P oltóanyag teljes mennyiségi forgalmára vonatkozó összefoglaló táblázatot, a beszerzés és terítés adatait sarzsonként bemutató táblázatot, az OTH részére az EKI által átadott térítésmentes és térítéses oltóanyag napi kiszolgálásáról szóló kimutatást és a térítéses vakcina-forgalmazás aktuális pénzügyi helyzetét bemutató összeállításunkat.
Az előzőekben bemutatott négy projekttel kapcsolatban az első két pont alatti tevékenységhez kapott támogatással határidőre elszámoltunk, a harmadiknál nem volt ilyen, és a negyedik pont alatti tevékenységhez nyújtott minisztériumi támogatás elszámolásának szerződés szerinti határideje pedig 2010. május 31.
Erőforrás felhasználás
A fenti négy projektfeladat elvégzéséhez az EKI mintegy 40 fő közalkalmazott dolgozójának és az esetenként rövidebb-hosszabb határidőre felvett – megbízásos szerződéssel rendelkező – szakemberek összehangolt együttműködésére volt szükség. Az oltóanyag beszerzésével, tárolásával és értékesítésével kapcsolatos tevékenység végzése jelentős leterheltséget okozott a hűtőkapacitás és a feladathoz bővített gépjárműparkunk tekintetében.
Az oltóanyag hűtött áruként való tárolásának és forgalmazásának során esetlegesen felmerülő haváriahelyzetek következtében fellépő többletköltségek csökkentése érdekében külön készletbiztosítási szerződést kötöttünk biztosító társasággal.

Source: http://www.eki.hu/dokumentumok/pdf/atadas/101.pdf

L326en.xls

ABN AMRO FUNDS UTILITIES FUNDNEWSLETTER AUGUST 2008 Fund Manager’s Comment Morningstar Rating The global utilities index recovered in August. The fund underperformed due to our overweight in US diversified utilitieswith merchant generation assets. Merchant utilities underperformed due to the continued decline in natural gas prices inthe US. Investor flows have shifted from unregulated

Microsoft word - seafarers non subsidised is jan 2012 v1.doc

SEAFARERS RETIREMENT FUND INVESTMENT STATEMENT February 2012 Seafarers Retirement Fund – Investment Statement IMPORTANT INFORMATION (The information in this section is required under the Securities Act 1978) Investment decisions are very important. They often have long-term consequences. Read all documents carefully. Ask questions. Seek advice before committing your

© 2010-2017 Pharmacy Pills Pdf